Kulisszák mögött a KATONÁBAN a 4.b-vel
Különleges lehetőséget kapott a 4.b osztály:
Dankó István, a Katona József Színház Máthé Erzsi–díjas és PUKK–díjas színművésze meghívására bejárhattuk a színházat, betekinthettünk a kulisszák mögé. Feleségével, Kelemen Kata szinkronszínésznővel igazán élménydús programot biztosítottak nekünk, kihasználva a nagyelőadásokra vonatkozó próbaszüneti hét lehetőségét.
A Kantinban kezdtünk, ahol pogácsával és frissítővel kínálták a csoportot, közben a színházról és a színészetről hallhattunk beszámolót. A váratlan találkozások és lehetőségek egyike volt üdvözölni Székely Krisztát, a színház igazgatóját. A folytatásban különleges élményben volt részünk. Bezerédi Zoltán, Kossuth- és
Jászai Mari – díjas színművészünk osztotta meg velünk az önálló estje próbájának első tíz percét a Sufniban, a színház legkisebb előadótermében.
Bejártuk a díszlet- és kelléktárat, láthattuk a fodrászatot, az öltözőket.
Fentről is megnézhettük a színpadot, a legnagyobb élményt viszont az jelentette a
gyerekeknek, amikor felmehettek a színpadra és bekapcsolták nekünk a
forgószínpadot!
Ezután táncbemutatót tartottak, majd pantomim-szerű kitalálós játék következett.
Megtapasztalhatták azt az érzést is, milyen meghajolni a Katona színpadán (a két
színész és a tanítók – Hajni néni, Emese néni – „tapsvihara” közben).
A programot falatozás zárta a Kantinban, miután visszajutottunk kiinduló helyünkre.
Hálás köszönet István és Kata türelméért, a ránk fordított időért, a különleges programért és a vendéglátásért!
Varga Emese Julianna osztályfőnök















