Kirándultunk! 🙂
2025. október 3-án minden gulneres diák kirándulhatott. 🙂
Az alsó tagozat Visegrádra utazott, míg a felsősök a szentendrei skanzent barangolták be.
Alsósaink Visegrádon
Iskolánk alsó tagozata Visegrádon járt a 2025. október 3-ai iskolai kirándulás keretében. A változatos, élményszerű programokat a Kispalotajátékok csapata biztosította számunkra. Szervezőik: Rajnák László és felesége, Rajnákné Kovács Éva jóvoltábólhárom különböző helyszínen vehettek részt a programrészeken alsósaink.
Elsőként a Visegrádi Palotát járták be a gyerekek idegenvezetéssel, négy külön csoportban. Sok érdekességet tudtak meg elsősorban Mátyás királyról és koráról, amiről a palota részei és tárgyai is „meséltek”.
Ezután a hajóállomásra sétáltunk. ahol 50 perces hajókázás következett a MAHART hajóján a Duna legszebb szakaszán. Ezt követően felsétáltunk a Salamon-toronyba, ahol először egy solymász bemutatóját láthattuk egyik madarával. A lelátóról követhettük az izgalmas röptetést és a madár visszahívását. Mindezt egy idő után testközelből, mert a solymász felsétált a lelátóra és onnan folytatta a mutatványt a gyerekek és a felnőttek legnagyobb ámulatára és örömére. Óriási élmény volt! Zárásként a Szent-György lovagrend elképesztő haditorna bemutatóját tekintettük meg. Dárdák, nyilak, kisbalták röpködtek hihetetlen pontossággal a céltáblába egyre nagyobb távolságából, kardok, botok csattantak a páros küzdelmekben.
Élménydús, tartalmas napot töltöttünk el Visegrádon, amelyhez a gyönyörű, napsütéses idő is hozzájárult.
Köszönjük a Külső-Pesti Tankerület programjaink megvalósulásához nyújtott anyagi támogatását!
Hálásan köszönjük Rajnák Lászlónak és feleségének a színvonalas, színes, élménydús programokat!
Varga Emese Julianna


















A felső tagozat tanulmányi kirándulása a Szentendrei Skanzenben
Október 3-án, pénteken, iskolánk teljes felső tagozata tanulmányi kirándulásra indult a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumba, ahol minden évfolyam életkorának megfelelő foglalkozásokon vett részt. A programok kiválasztása során kiemelten figyeltünk arra, hogy minden osztály részesüljön egy komolyabb és egy gyakorlatiasabb múzeumpedagógiai órában is, illetve, hogy mind a vidéki, mind a városi életformával megismerkedjen.
Ötödikeseink népi gyermekjátékokat próbáltak ki, majd az Erdély tájegységben található patikában patikusinasként tevékenykedtek.
Hatodik osztályos tanulóink egy párbaj nyomait keresték korabeli helyszíneken különböző források segítségével, megismerve eközben a kávéházak, a posta, a divatáruüzlet és egy újság szerkesztőségének hangulatát is. Ezt követően egy vidéki parasztházban adódó mindennapi feladatokat végezték el: a fiúk fát vágtak, kaszáltak, míg a lányok vajat köpültek és kiporolták a takarókat, dunyhákat.
A 7.a és 7.b osztály komolyabb munkákat is el tudott már végezni: nagy összefogással egy kis faházat építettek, amelyhez vályogtéglát is verhettek a lelkesebb tanulók. Szintén megismerkedhettek az erdélyi szászok életével és komoly kérdéseket boncolgattak azzal kapcsolatban, milyen okok vezethették a szászokat arra, hogy elhagyják eredeti lakóhelyüket.
Végzős tanulóink az Erdély tájegységben megjelenő személyes sorsok megismerése mentén gondolkodhattak el azon, hogy egy-egy döntés mögött milyen egyéni motivációk húzódhatnak meg. Az elgondolkodtató programot követően megismerkedhettek szüleik, nagyszüleik ifjúságának kultúrájával és mindennapi használati tárgyaival.
A magas színvonalú és élménydús foglalkozások után az osztályok a délutánt kedvük szerint töltötték el a Skanzen kb. 75 hektárnyi területén, felfedezve további izgalmas helyszíneket, épületeket, látnivalókat.
A visszajelzések alapján kijelenthetjük, hogy egy élményekben és tapasztalatokban gazdag, értékes napot töltöttünk együtt, amelyre tanulóink és az őket kísérő pedagógusok is szívesen emlékeznek majd vissza. Bízunk benne, hogy a gyermekek családjaikkal a jövőben folytatják majd a Skanzen titkainak megismerését.
Ezúton is köszönjük a Külső-Pesti Tankerületi Központ támogatását a programok
finanszírozásában, a Szabadtéri Néprajzi Múzeum munkatársainak a program
szervezésében és lebonyolításában nyújtott segítségét, valamint a múzeumpedagógusoknak a kiemelkedő színvonalú foglalkozásokat.
Stibli Anikó




























