DÖK nap 2025
2025. május 9-én került megrendezésre iskolánkban a Diákönkormányzat napja.
A diákönkormányzat napján a tavalyi évhez hasonlóan „előrehozott” gyermeknapot tartottunk.
Fontosnak tartjuk, hogy a gyerekek megtanuljanak minél több, nem digitális játékot együtt játszani; hogy ne a gép vagy a telefon előtt görbítsék a nyakukat; legyen alternatívájuk az aktív időtöltésre, pihenésre; ezért a napot úgy terveztük, hogy lehetőségük legyen minél több olyan tevékenységre, amely az élő – nem digitális! -kommunikáción és együttműködésen alapul.
A csengőt is kikapcsoltuk, és 15, 30, illetve 45 perces beosztással az életkornak megfelelő elfoglaltságokkal kínáltuk meg a gyerekeket.
Kezdésként a díszudvaron Cotton Eye Joe népszerű zenéjére közös táncot tanult meg az egész iskola a 4.a osztály néhány gyakorlott táncosának segítségével. Az eseményt felvettük az emeletről, így majd visszanézhetik a gyerekek is, mennyire érdekes élmény, ha ennyi gyermek mozog egyszerre, milyen lehet egy igazi flash mob.
A felső tagozatosoknak 3D bemutatót szerveztünk, ahol arról hallhattak-láthattak előadást, hogy a 3D nyomtatás mennyi lehetőséget rejt magában. Megtudhatták, hogy ezzel az eljárással készülnek
művégtagok és létfontosságú szervek; ruha és étel; mindenki számára hozzáférhető már az a 3D nyomtató toll, mely a 3Doodler nevet kapta; 2010-ben pedig megalkották a világ első teljes mértékben 3D nyomtatóval készített hibrid autóját. Az előadás sok gyermek fantáziáját mozgatta meg, és valószínű, hogy néhányan a pályaorientációjukhoz is kaptak ezzel iránymutatást.
Az élőcsocsó, fagylaltozás, ásványkiállítás és sportjátékok mellett a díszudvaron népi játékokkal ismerkedhettek meg a gyerekek, karkötőket fonhattak különböző anyagokból, a kisebbeket pedig lufihajtogatás is várta már reggel nyolctól az új épületben.
Ha éppen nem az előbbi programokon vettek részt az osztályok, akkor a saját tantermükben vagy a
díszudvaron, vagy a műfüves pályán játszhattak. Az iskolai játékok mellé hozhattak labdát,
tollaskészletet, kártyát, társast, sakkot – bármit, amivel a szervezett programok előtt/után közösen
tölthették el a fennmaradó időt. Az osztályfőnökök gondoskodtak arról, hogy senki ne maradjon játék nélkül, és még a gyerekeket is meglepte – különösen a felső tagozatosokat -, milyen élvezetes kártyázni vagy társasozni a telefonozás helyett.
Az tornaterem mögötti betonjárdára gyönyörű, mozgásfejlesztésre és „ugráljunkcsakúgy” jókedvre
alkalmas sétányt festettek a 7.b osztályos lányok, amellyel az alsó tagozatosok szabadidős lehetőségeit bővítettük.
A teljes programot a szülői munkaközösség tagjai támogatták: a betonra festett sétány létrejöttét két elsős tanuló, illetve egy második és ötödik osztályos gyermek édesapjának köszönhetjük; a lufihajtogatást, fagylaltozást pedig a szülői munkaközösség szervezte.
Őszintén hálásak vagyunk mindazoknak – név szerinti felsorolás nélkül az iskola alkalmazottainak és a szülőknek egyaránt -, akik a gyermekek jó hangulatához ezen a napon, illetve ezt megelőzően hozzájárultak munkájukkal, jelenlétükkel, jókedvükkel.
Molnárné Posta Júlia



