„Mohács 500”
2026.február 23-án került megrendezésre a „Mohács 500” elnevezésű tankerleti műveltségi vetélkedő.
Iskolánkban már évek óta hagyomány, hogy az aktuális emlékévhez kötődően vetélkedőkre hívjuk tanulóinkat. Tavaly februárban már tankerületi szintű rendezvényen tiszteleghettünk Jókai Mór emléke előtt, 200. születésnapján, s nagy megtiszteltetés volt számunkra, hogy a tankerület legjobb csapatai már akkor is velünk tartottak.
Köztudott, hogy ezév augusztusában lesz a mohácsi csata ötszázadik évfordulója, ezért ebből az alkalomból két fordulós „Mohács 500” műveltségi vetélkedőre hívtuk a tankerület általános iskoláiban tanuló 6-7.-es diákokat, 3 fős csapatokban.
A verseny meghirdetésére 2025 decemberében került sor. Ekkor adtuk meg a felkészüléshez szükséges források jegyzékét és a nevezés módját. A feladatok történelmi, irodalmi és honismereti témához kapcsolódtak. Az 1. fordulóra 8 tankerületi iskola 13 csapata küldött írásbeli feladatokat, s közülük a legjobbak kaptak meghívást a vetélkedőre.
Mielőtt kezdetét vette a vetélkedés, Kerekes Éva néni és a szervező 6.b osztályos énekesek és csengettyűsök megnyitották a rendezvényt. Az érkező csapatok pedig Emőke néni irányításával egy török mintás kis szőnyeg készítésébe kezdtek, melyek a program végére el is készültek.
A vetélkedőn a zsűri is fontos szerepet kapott, hiszen ők ítélték oda a csapatoknak a kiérdemelt pontokat.
A zsűri tagjai:
Dr. Nagyné Koczog Tünde – a Külső-Pesti Tankerületi Központ szakmai vezetője
Kerekes Elek – iskolánk nyugalmazott igazgatója, a zsűri elnöke, a Gulner Alapítvány elnöke
Rihmer Aurél Sándor – a Gulner Gyula Általános Iskola intézményvezetője
Az írásbeli és szóbeli feladatok során a csapatok kiválóan teljesítettek, a versengés remek hangulatban telt, melynek végén az alábbi eredmények születtek:
1.helyezett: Felfedező Csontik-Budapest XVIII. Kerületi Csontváry Kosztka Tivadar Általános Iskola
2.helyezett: A sors keze-Darus Utcai Magyar-Német Két Tannyelvű Általános Iskola
3.helyezett: Történelemtudósok-Vajk-sziget Általános Iskola
4.helyezett: Kóbor Vitézek-Kastélydombi Általános Iskola
5.helyezett: Harcias Amazonok-Pestszentimrei Ady Endre Általános Iskola
6.helyezett:Történelmi mosómedvék-Kapocs Magyar-Angol Két Tannyelvű Ált. Isk.
Különdíjban részesült: „Mohács védelmezői”–a Gulner Gyula Általános Iskola 7.b osztályos
csapata: Kuczora-Koralevicz Hanna, Bereczki Hunor, Somogyi Gyeke
Gratulálunk a versenyzőknek és a felkészítő tanáraiknak!
Köszönjük a Gulner Gyula Általános Iskola pedagógusainak, alkalmazottainak és a segítő szülőknek a munkáját! Egy év múlva várunk mindenkit a kiegyezés 160. évfordulójára rendezett műveltségi vetélkedőnkre!
Pirschenk Erika és Stibli Anikó
szervező tanárok


























