Török Dániel sikerei a drezdai világversenyen
A nyár folyamán kiemelt sikereket ért el iskolánk tanulója, Török Dániel.
Törökné Horváth Ildikó, a gyermek édesanyja így foglalta össze az eseményeket, amelyek végül a Drezdában megszervezett „World Transplant Games” világverseny legjobbjai közé emelték Danit:
„Dani 2025 januárja óta kezdett komolyabban foglalkozni az úszással. Rövid idő alatt példaértékű fejlődést mutatott, és több versenyen is bizonyította tehetségét.
2025. márciusában a Speciális Diákolimpián aranyérmet szerzett; 2025. májusában a Szervátültetettek Kvalifikációs Versenyén időeredményével kivívta a részvételi jogot a Világjátékokra; majd 2025. augusztus 20-án a több napon át tartó nemzetközi versenyen is bizonyított: 25 méteres gyors-, mell-, és hátúszásban aranyérmet; 50 méteres mellúszásban ezüst, 50 méteres gyorsúszásban aranyérmet szerzett.
Mindez különösen nagy büszkeség számunkra, hiszen Dani vesetranszplantált sportolóként érte el ezeket a sikereket. Kitartása, szorgalma és példamutatása mindenki számára inspiráló lehet.
Sikereinek elérésében és felkészülésében a szervátültetett gyermekek sport- és közösségi életének előmozdításával foglalkozó Trappancs Egyesület támogatta Danit. Pótolhatatlan segítséget jelentett, hogy Budapest XVIII. kerület Pestszentimre-Pestszentlőrinc Önkormányzata hozzájárulásával a Városgazda vezetősége ingyenes pályát biztosított a felkészüléshez a Bókay-kertben, ahol a Park uszodában működő Uszisuli kiváló oktatói vállalták Dani patronálását, közülük Ajtai Sándor – Sanyi bácsi – ingyenesen készítette fel őt a versenyre.”
Gratulálunk Daninak ehhez a hatalmas sikerhez!



