Tanévzáró ünnepély
Az ünnepséget Ilyés Zoltán 2. a osztályos tanuló nyitotta meg Stefán Luca: Évzáró című versének szavalatával, majd Rihmer Aurél igazgató összegezte az idei tanév eseményeit, a versenyeredményeket; a tanév sikeres programjait.
Búcsút vettünk három kedves kollégánktól: Madák Gyuláné Kati nénitől, Berényi Andreától és Steigervald Róberttől. Köszönjük munkájukat, és sok sikert, boldogságot kívánunk nekik életük következő szakaszához.
Iskolánkban idén első alkalommal került sor a Gulner Pedagógusa díjak átadására. A díjat két kiváló kollégánk, Zsámboki Rita és Kasné Rab Vivien vehette át. Hálásan köszönjük elhivatott, példaértékű munkájukat, amellyel gazdagítják iskolánk közösségét, és erőn felül dolgoznak a gyermekek fejlődéséért. Szívből gratulálunk!
A tanév lezárásaként Balázs Bettina Mentovics Éva: Vakáció, vagyis végre szabadság!, Berkes Bálint pedig G. Joó Katalin: Végre vége! című versével búcsúzott az iskolai mindennapoktól.
Végezetül a 2.a osztályosok Tina néni és Szandi néni vezetésével egy vidám, nyarat idéző táncos produkcióval léptek színpadra a Kicsi Gesztenyeklub: Nyár van! című dalára.
Minden diákunknak pihentető, élményekben gazdag vakációt kívánunk!



















